Márton testvér Bibliája (3/6)
Személyes istenhite elmélyülésével párhuzamosan erősödött fel a nézeteltérés Luther és a vele szemben álló katolikus teológusok, egyházi méltóságok között. A római pápaságról (1520) című művében kifejti, hogy egyedül a Szentírást („sola Scriptura”) tartja megfelelő tekintélynek a vitás kérdések eldöntésére.
„Kérésem csak az, hogy aki rám támad, az Írással szerelkezzék fel.” Majd – ismerve Róma módszereit – hozzáteszi: „Az eretneket iratokkal, nem tűzzel kell megcáfolni. Ha nagy mesterség volna máglyával győzni meg az eretnekeket, akkor a hóhérok volnának a földnek legtudósabb teológiai doktorai, akkor nem is kellene többet tanulnunk, hanem aki erőszakkal le tudja gyűrni az ellenét, hát meg is égetheti.” (Luther Márton: A német nemzet keresztyén nemességéhez)
A külső támadásokkal szemben határtalan igazságszeretete tette bátorrá, miközben lelkében visszatérő kételyeivel kellett megküzdenie. Újra és újra feltette magának a kérdést, valóban jó-e az út, amelyen jár, nem téved-e valamiben? Mindig ugyanaz a gondolat adott neki reménységet, s ugyanez a bizonyosság tartotta meg 1521-ben Wormsban is, amikor az ország és az egyház vezetői, képviselői előtt kellett megszólalnia:
„Az ördög gyakran olyan érveket hozott elő nékem, hogy már nem tudtam, van-e Isten, vagy nincs. Ha az Isten Igéje nélkül talál engem az ördög, és elgondolom a törököt, a pápát, fejedelmeket, mindjárt tüzes nyilai vannak, amiket belém lövöldöz. De ha a Szentírást ragadom meg ellene, győztem.” (Dr. Walther Vilmos: Luther jelleme)
„Hacsak meg nem győznek a Szentírás bizonyosságával vagy világos ésszerűséggel (mivel nem bízom egyedül sem a pápában, sem a zsinatokban, mert jól tudjuk, hogy azok gyakran tévedtek és egymásnak ellentmondtak), akkor az általam idézett Szentíráshoz vagyok kötve, és lelkiismeretem Isten igéjének rabja. Nem tudok és nem akarok visszavonni semmit, mivel se nem biztonságos, se nem helyes a lelkiismeret ellen cselekedni” – szólt vitapartnereinek a wormsi birodalmi gyűlésen.
Luther e vitát követően Wartburg várában eltöltött kényszerű fogsága előtt is már számos írását jelentette meg. Egyes tanulmányai húsz-harminc kiadást értek meg 1518–1520 között. Hans Luft wittenbergi nyomdája alig bírt a sok munkával. Volt olyan könyve, amelyből öt nap alatt 4000 példány fogyott el. Azonban mindezt meghaladta az 1522 szeptemberében először megjelenő Újszövetség-fordítás iránti érdeklődés.
Lovagi álruhában rejtőzött Wartburg várában, a választófejedelem védelmét és gondoskodását élvezve. „Az én Patmoszom” – így nevezte a várat, utalva János apostol fogságának helyére. „Fogsága” első időszakában a közeli erdőkbe, falvakba lovagolt ki, „gyakran leszálltam vadászni, szamócát szedtem” – emlékezik vissza. Szinte senkivel nem érintkezett, azon túl, hogy két nemes ifjú naponta kétszer enni és inni vitt neki.
„A múlt szerdán – írja egyik kedves barátjának, Spalatinnak – két napig tartó vadászaton voltunk. Fogtunk két nyulat s egy pár foglyot. Valóban kellemes mulatság – a naplopóknak. De én a hálók s kutyák közt is a theológiai gondolatokba voltam elmerülve, s az egész hajsza titkos értelmén tűnődtem. S mikor én egy szegény nyulat elevenen kézre kerítve kabátom ujjába göngyölék és továbbhaladtam: a kutyák rajt' ütöttek, ruhán át belé haraptak, s megfojtották. Igen, igyen dühöng a pápa és a Sátán, hogy megrontsa ismét a megmentett lelkeket, s fáradságaimat meghiúsíthassa. Elteltem már a vadászattal s jobban esnék a másik, ahol hajító dárdákkal és hegyes nyilakkal farkasokat, medvéket, rókákat s más istentelen tanítókat ejtenek el.” (Dr. Masznyik Endre: Luther élete)
Nem tudta elviselni a tétlenséget, ezért igen szerény segédeszközökkel, de hozzálátott élete tulajdonképpeni fő művéhez, a német nyelvű Biblia elkészítéséhez. Előkészületként több tucat levelet, kisebb lélegzetvételű tanulmányt írt. Wittenbergbe küldte munkáit kinyomtatásra, megszabva Spalatinnak, hogy milyen papírra és milyen betűtípussal készüljenek a nyomatok. Alapos ember volt, aki igényesen hangolta egymáshoz a tartalmat és a külsőt.
