Márton testvér Bibliája (2/6)
„A Szentírás szövege alapján a pápaság sok tévelygésére rájöttem” – számol be kezdeti élményeiről. Lelkében kétségek gyötörték, miközben egyre inkább szembesült a Biblia Krisztusa és Róma vallási, politikai teljhatalma közötti éles ellentéttel. „Ennek ellenére – írja visszaemlékezéseiben – az erfurti könyvtárban ilyesféle gondolataim támadtak: »Mégis lám, milyen hatalmas a pápa és az egyház tekintélye! Egyedül te lennél okos? Hátha tévedsz!« Az ilyen megfontolások akadályoztak a Szentírás olvasásában.”
Luther a szerzetesi szabályokat a legszigorúbban alkalmazta önmagára. Ha az üdvösséget valóban ezek alapján lehetne elnyerni, úgy vélte, ő biztosan mennybe jutna. De emberi gyarlóságait, méltatlanságát átérezve kereste a megoldást lelki gondjaira. Istent kereste a rendházban is, ezért túl a szabályokon vágyott a Szentírás mind alaposabb megismerésére. Szerzetestársaitól kapott egy vörös bőrbe kötött Bibliát, amit olyan szorgalommal forgatott, hogy hamarosan lapról lapra ismerte a tartalmát. Dr. Usingen, egy Ágostonrendi barát, Luther egyik tanára szóvá is tette a fiatal szerzetes igyekezetét:
„Ejnye, ejnye, Márton testvér, hát mi a csuda az a Biblia? A régi egyházi tudósokat kell olvasni; azok már kiszívták a Szentírás velejét és igazságait. Mert minden lázadást a Biblia idéz elő!”
Az ellenállás mellett azonban Luther nem várt támogatót is talált: a Biblia iránti érdeklődéséről hallva Johann von Staupitz, az Ágoston-rend helyettes generálisa felmentette a takarítási feladatok alól, hogy még több időt fordíthasson az Ige tanulmányozására. Az igazi fordulat azonban akkor következett be Luther életében, amikor Wittenbergbe került. Az egyetemi élet pezsgése, a tudományos kutatás lehetőségei, a mindennapos teológiai viták új színt hoztak az egyszerű szerzetes életébe.
Az 1502-ben megalapított wittenbergi egyetem folyamatos fejlesztéséről a mecénás, Bölcs Frigyes választófejedelem gondoskodott. Búcsújárások jogát szerezte meg és ereklyéket vásárolt a wittenbergi vártemplom számára, hogy minél több zarándokot vonzzon a városba, növelve tekintélyét és nem utolsósorban a bevételeit. Míg 1509-ben „csak” 5005 ereklyét őriztek itt, 1518-ban már 17 443 darabbal dicsekedhetett a vártemplom, 1520-ban pedig 19 013-mal. Ezzel arányosan növekedett az ereklyék által elnyerhető búcsú időtartama is. Kezdetben 1443 évi kedvezmény járt a földi, illetve a tisztítótűzben töltendő szenvedésekből. Az ereklyekincs gyarapodásával hamarosan akár 127 799 esztendőt és 116 napot is megspórolhatott a rá váró jogos büntetésből, aki élt az ereklyék biztosította kegyelmi lehetőséggel. Milyen tárgyakat tisztelhetett az idelátogató? A húsvét utáni második vasárnap hetében, a templomban kiállítottak többek között egy vessződarabot Mózes égő csipkebokrából, szalmát és szénát a betlehemi jászolból, töredékeket a jászol fájából, darabkákat Jézus pólyájából, kilenc tövist Jézus töviskoronájából, részeket a keresztfából, Mária hajából, ingéből, kabátjából, fátyolából, sőt még egy üveggel Mária tejéből is.
Miután Luther 1512-ben a wittenbergi egyetemen elnyerte a teológiai doktori címet, a Biblia oktatása, megismertetése küldetéssé vált számára. A következő évtizedben a Római és a Galata, valamint a Zsidókhoz írt levél állt bibliai előadásainak középpontjában. 1513–1515 között heti két órában – hatórai kezdettel – diákjaival végigtanulmányozta a százötven zsoltárt. Az Igét egyszerűen, a Biblia belső összefüggéseire támaszkodva magyarázta.
„Isten igéjét nem szabad erőszakosan elcsűrni-csavarni, sem embernek, sem angyalnak, hanem amennyire lehetséges, annak szavai legegyszerűbb jelentésük szerint értelmezendők. Én előadásaimban és prédikációimban is megmaradtam a Szentírás alapján. Ezért aztán két esztendő múlva itt eretnek hírébe keveredtem” – emlékszik vissza feljegyzéseiben.
Ez az időszak azonban nem csak a diákok számára volt emlékezetes. Maga Luther is – korábbi teológiai ismereteihez képest – új megvilágításban látta Krisztus keresztáldozatát. Megértette, hogy nekünk, embereknek nem sajnálnunk kell a Megfeszítettet, vagy utánozni szenvedéseit, esetleg fogadalmakat tenni, hogy többet nem követünk el bizonyos bűnöket. Isten nem várja el a bűnöstől, hogy önmagától, saját erejéből változzon meg, sőt a tehetetlenségét igazán átérző ember segítségére siet. „Isten csak a bűnösöket menti meg, csak a butákat tanítja, csak a szegényeket teszi gazdaggá és csak a halottakat támasztja fel” – írta később Luther arról, hogyan értette meg a kereszt által az élő hit és a kegyelem összefüggését.
