Pierre-Robert Olivétan (1/7)
HOGY AZTÁN FRANCIA DOBOZKÁBA CSOMAGOLHASSAM...”
A 16. századi francia anyanyelvű Biblia megjelenésének históriája sem tér el a kor többi, nemzeti nyelvű Szentírás-fordításának küzdelmes, gyakran drámai történetétől.
A kiadásban részt vevő fordítók és nyomdászok sorsa, a korabeli hatalom kétarcú viszonyulása és az a vallási elégedetlenség, amely a kialakult hagyományokon túlmutatva felélesztette a Biblia, mint az igaz hit forrása utáni vágyat, hasonló harcokat, győzelmeket és mártírokat követelt. Franciaországban a reformáció utáni vágy a korabeli egyházon belül is jelen volt. A papság köreiben tapasztalható erkölcstelenség és tudatlanság lelki tekintély nélküli vallásosságot eredményezett. A jövedelemhalmozás és a politikai hatalom növelésének vágya sokkal inkább jellemezte a római egyházat, mint Isten beszédének hiteles képviselete. Amint a kor egyik katolikus doktora, a jezsuita Bellarmin megjegyezte, az egyházból hiányzott „minden teológiai tudomány, minden komolyság a fegyelemben, minden tisztelete a szent dolgoknak, minden vallás”.
Jacques Lefèvre (1455–1536) francia teológus, a Sorbonne tanára méltán tekinthető a francia reformáció előfutárának. A katolikus egyház tagjaként belülről kezdeményezett hitelvi és gyakorlati megújulást – a Szentírásra támaszkodva. Étaples-ben született, egyszerű emberek gyermekeként. Már felszentelt papként iratkozott be a párizsi egyetemre, hogy további tanulmányokat folytasson. Az 1480-as, 1490-es években Itália nagy egyetemein hallgatott híres előadókat, neves oktatókkal került barátságba. Elmélyülten tanulmányozta a görög gondolkodók, például Arisztotelész és Platón műveit.
Eközben Itália északnyugati részén vallásüldözés zajlott. Sok évszázados történetük során a valdensek ki tudja hányadszor váltak a pápai türelmetlenség áldozataivá. VIII. Ince pápa 1487-ben már-már keresztes háborúnak is beillő harcot indított ellenük, teljes bűnbocsánatot és az üldözöttek vagyonát ajánlva fel az irtó hadjárat résztvevőinek.
Ebben az időben tért vissza Lefèvre a párizsi egyetemre, ahol hamarosan professzorként kezdett dolgozni. A reformáció számos későbbi képviselője került ki a diákjai közül. Lefèvre 1507-ben egy Párizshoz közeli bencés apátságba költözött, itt kezdett hozzá a Biblia módszeres tanulmányozásához. A katolikus szentek és mártírok történeteit tartalmazó könyv összeállításán dolgozott, amikor lehetséges forrásként kézbe vette a Bibliát. A nagyobbrészt az egyház által kitalált csodás történetektől eltelve Lefèvre meglepődve olvasta az egyszerű, igei gondolatokat. Örömét lelte ezek tanulmányozásában. Pál apostol leveleinek lelki tanulságait megosztotta tanítványaival is, és az egyetem hamarosan Lefèvre előadásaitól volt hangos, amelyek a hitből való megigazulásról szóltak.
„Egyedül Isten – mondta a professzor, és az egyetem hatalmas, boltíves mennyezete ijedten visszhangozta a különös, idegenül csengő szavakat –, egyedül Isten az, aki kegyelméből hit által igaznak nyilvánít az örök életre. Létezik igazzá válás cselekedetek által és létezik igazzá válás kegyelemből, az egyik embertől van, a másik Istentől; az egyik földi, ezért elmúlik, a másik mennyei, ezért örökre megmarad.”
(D'Aubigné J. H. Merle: History of The Reformation of the Sixteenth Century)
Egyetemi előadásaiban sürgette a visszatérést a Szentíráshoz. Szót emelt az anyanyelven elmondott imák létjogosultsága mellett, és bibliai alapon elítélte az egyház tanítását a papi nőtlenségről (cölibátus).
Ez idő tájt alapította meg párizsi kiadóját Henri Estienne nyomdász (1505). Halála után fia, Robert folytatta a családi vállalkozást, s később királyi nyomdászként Biblia-kiadásairól vált híressé. Henri Estienne kiadója világi és vallási témájú irodalmat egyaránt megjelentetett. Az összes általa nyomtatott irodalom közel kétharmada Lefèvre doktor és tudós körének írása volt, köszönhetően kettejük jó ismeretségének.
