A Biblia keletkezése és elterjedése (1/3)
Egyetlen más iratnak, könyvnek sincs talán olyan fordulatos, izgalmas és egyben megrendítő története, mint a Bibliának. Könyvei a nagy ókori birodalmak – Egyiptom, Asszíria, Babilónia, Perzsia, Görögország – születésével és eltűnésével egy időben keletkeztek, és csak a Római Birodalom idejére (Kr. u. 2. század) váltak teljes gyűjteménnyé. A Szentírás szerzői pásztorok, államférfiak, próféták, halászok, egyszóval a legkülönbözőbb emberek, akiknek közös vonása volt, hogy Isten ihletésére írtak. Királyként vagy rabként, egymástól évszázadnyi távolságra, írásaik tartalma mégis összhangban van egymással. Így keletkezett a Biblia, ez történetének első időszaka.
De hogyan terjedt el az evangélium? Hogyan jutott el a különböző népekhez? A Szentírás terjedésének egyik legnagyobb akadálya – a bábeli nyelvösszezavarás óta – kétségkívül a nyelvek sokfélesége. Az őskeresztény időszakban a Biblia beszámolói szerint Isten, tanítványai hitét megáldva, az Ő hatalmát megmutatva tette érthetővé az evangéliumot a „pártusok, médek, elámiták, krétaiak és arabok” számára (Apostolok cselekedetei 2,9–11). A „nyelveken szóló” apostolok, majd később a Bibliát nyelvekre fordító tanítók, igehirdetők feladatának lényege mindig ugyanaz volt: személyükkel hitelesen képviseljék, miközben tartalmában csorbítatlanul és emberi hozzátoldástól mentesen tegyék elérhetővé Isten beszédét. Vajon ez mindig sikerült a történelem során?
A 4. században a Római Birodalom egész területén latinul beszéltek, amikor Jeromos – Damasus pápa megbízásából – hozzálátott a görög Ószövetség (Septuaginta) és Újszövetség köznapi emberek számára is érthető, latin nyelvű fordításának elkészítéséhez. Ragaszkodott hozzá, hogy a Biblia szövegének minél eredetibb forrását, a héber Ószövetség szövegét használhassa. Álláspontját azzal indokolta, hogy ha az eredeti helyett már eleve egy fordításból készítünk újabbat (héberből görögre, görögből latinra fordítva), akkor az könnyen „megsavanyodik a többszöri edénybe áttöltés miatt”, ahelyett, hogy inkább „egyenesen a présből folyna ki, megőrizve eredeti ízét”.
Észak-Franciaország, 1260
Miközben a korábbi, meglehetősen pontatlan latin szövegváltozatokat is átnézte, és az „álmos másolók változtatásait és betoldásait” javította, kifejezte nemtetszését az Ószövetségbe önkényesen beillesztett könyvekkel kapcsolatban, apokrifoknak nevezve az ilyen iratokat. Az egyház ennek ellenére megtartotta, és az idő múlásával hitelesnek nyilvánította ezeket is.
A Nyugatrómai Birodalom 5. századi összeomlása utáni évtizedek új helyzetet teremtettek, hiszen a latin nyelv fokozatosan elveszítette jelentőségét az új népcsoportok megerősödésével. Bár az egyház hivatalos nyelve maradt, a tömegek számára nem volt képes közvetíteni a Biblia gondolatait. A 600-as évektől kezdve itt-ott jelentek csak meg nemzeti nyelvű bibliai részletek. A 13. századig – a hordozható Bibliák megjelenéséig – teljes Bibliával nagyon ritkán találkozhatunk. Legfeljebb egyes részeket kötöttek egybe és adtak ki, mint például az evangéliumokat vagy a zsoltárokat. A kézi másolásnak köszönhetően kevés készült belőlük, és az egyszerű emberek számára megfizethetetlenek voltak.
