reformáció

Márton testvér Bibliája (1/6)

„AZ IGE KŐSZÁLKÉNT MEGÁLL...”
Luther szerzetesként
Luther szerzetesként (Lucas Cranach, 1520)

Luther Márton munkájáról bőséges feljegyzés áll rendelkezésünkre, jóval több, mint a reformáció korabeli Szentírásfordításokról általában. Bár nem ő ültette át elsőként német nyelvre a Bibliát, mint fordító messze a legnagyobb szolgálatot végezte e könyv anyanyelvű tolmácsolásával, új lendületet adva a nemzeti nyelvű fordításoknak.

A gót Wulfila püspök már a 4. században gót nyelvjárásra fordította – méghozzá görögből – szinte a teljes Szentírást. A középkori német Biblia eredetét azonban leginkább a valdensek evangéliumi tevékenységével szokták kapcsolatba hozni. A legújabb kutatások nyomán a Luther fordítását megelőző korból (körülbelül 1460–1522 között) tizennégy felnémet és három alnémet szövegváltozatot vettek számba. Többnyire Augsburg, Nürnberg, Strasbourg, valamint Lübeck és Halberstadt nyomdász-kiadó műhelyeit illeti a dicséret a szép kivitelű, fametszetekkel illusztrált kiadásokért, amelyek a gazdag megrendelők számára készültek.

Berthold mainzi érsek a 15. században aggodalmát fejezte ki a német nyelvű Biblia terjedése miatt. Az 1486 januárjában kiadott rendeletében megtiltotta minden szent irat, különösen a német Biblia engedély nélküli kiadását. Véleménye szerint a német nyelv képtelen a latin és a görög szövegek mély értelmét visszaadni, ezért fennáll a veszély, hogy a hétköznapok embere nem érti meg az Írás igazi jelentését. Luther Márton ekkor még csak hároméves volt.

Az erfurti kolostor
Az erfurti Ágoston-rendi kolostor – Luther 22 évesen (1505- ben) vonult be szerzetesnek, 1506-ban fogadalmat tett, 1507-ben áldozópappá szentelték

Az érsek szerint „hibás és vulgáris német”-re fordítás ellen X. Leó pápa is fellépett. A lateráni zsinat 1515. május 4-i ülésén elrendelte a héberről és görögről latinra, majd latinról a nép nyelvére történő minden fordítás cenzúrázását. A rendelkezés végrehajtása a püspökök, valamint az inquisitores haereticae pravitatis (eretnek visszásságok vizsgálói) feladata volt. Még a neves egyházi szónok, Geiler von Kaisersberg is – aki egyébként az egyházi visszaélések éles hangú bírálója volt – azt képviselte, hogy „gonosz dolog a német Biblia kinyomtatása”.

A könyvnyomtatás feltalálása előtt a sokszorosítás a másolók munkája volt. A kéziratos Bibliák gyakran más irodalmi alkotásokat, vallási szövegeket vagy éppen egyházi útmutatásokat is tartalmaztak. Egyes feljegyzések említenek olyan Ótestamentum-szöveget, amely elé Nagy Sándor életrajza volt illesztve. De még gyakrabban fordult elő, hogy Szentírás-részeket szerkesztve, templomi felolvasás céljára, a szövegösszefüggésekből kiemelten adtak ki könyv alakban, különböző szerkesztők és másolók munkája nyomán. A Biblia teljes szövege a tudósoknak volt fenntartva. Még a kolostorokban élő szerzetesek is csak a latin szövegű kiadáshoz férhettek hozzá, az Írást értelmezni azonban így is csak a hivatalos kommentárok alapján lehetett.

Miközben Róma ellenezte a Biblia elterjedését és személyes tanulmányozását, mivel álláspontja szerint ez eretnekséghez vezet, a 16. század reformátorai attól a babonaságtól rettentek meg, amely a Szentírás tanulmányozásának hiányából fakadt. Luther hitt abban, hogy mivel a Biblia nem emberi alkotás, hanem a Szentlélektől ihletett, ezért Isten hatalmasan gondoskodik arról, hogy a Szentírás örömhírként érintse meg olvasói, hallgatói szívét. A szentírástudományok professzoraként vallotta:

Biblia Sacra
A latin nyelvű Biblia Sacra 1479-es kiadása, Mózes V. könyvének részlete

„Senki sem tud a Szentírás valamely helyéről méltóképpen szólni és senki sem tudja azt méltóképpen hallgatni, ha lelkének indulatai nem egyeznek meg a Szentírással, úgyannyira, hogy belsőleg érti meg azt, amit külsőleg hall, és erre a vallomásra kényszerül: Igen, ez igaz! Isten igen nagy kegyelmének és csodálatos kitüntetésnek tartom, ha valakinek megadatik, hogy a Szentírás igéit éppúgy olvassa és hallgatja, mintha csak magától Istentől hallaná őket. Ki ne remegne meg testben-lélekben, ha tudná, hogy ilyen hatalmas felség szól hozzá?”
(Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról)

Meggyőződése szerint az Ige elrejtése sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint az az eretnekség, amelytől a katolikus egyház tartott. Fiatal éveire visszaemlékezve Luther megjegyzi, hogy az 1500-as évek elején senki sem olvasta a Szentírást, mindenki előtt ismeretlen volt. Húszesztendős koráig ő maga sem látott Bibliát. Abban a hitben élt, hogy a vasárnapi prédikációs könyvekben megírt Szentírás-részeken kívül nem is létezik evangélium. Az erfurti egyetem könyvtárában találkozott először a Bibliával. Lelkesen olvasni kezdte Sámuel könyvénél, de megszólalt a csengő és előadásra kellett mennie.

A cikk még nem ért véget, folytatás itt: Márton testvér Bibliája (2/6)
Beszerezhető: BIK Könyvkiadó
Kapcsolódó anyagok