A fekete halál és a vallási babonaság csatája
1349. augusztus 15-én vacsoraidőben vagy kétszáz emberből álló csapat érkezett Brugge-ből, és huszonnégy óráig a városban maradt. A következő hetekben hasonló csapatok követték őket: négyszázan jöttek Gentből, háromszázan Sluisból, négyszázan Dordrechtből, száznyolcvanan Liege-ből. Ezzel az utolsó csapattal együtt egy dominikánus is érkezett, aki prédikációt tartott, és ebben szólt a mozgalom céljáról. Társait Krisztus Vörös Lovagjainak nevezte, és beszélt a vérről, amelyet a gyakori ostorozásokkal önként hullattak; azt mondta: ez a legnemesebb vérhullatás azóta, hogy Krisztus saját vérét ontotta, és ez egyesíti őket Krisztus vérével. Ők mindnyájan üdvözülnek - tette hozzá -, nincs szükségük pápai bűnbocsánatra, nincs szükségük arra, hogy tiszteljék a szenteket, mert ők saját testükön és saját lelkükben viselik Krisztus stigmáit.
Ekkor a városban kirobbant a tömeghisztéria. A következő néhány nap során flagelláns csapat alakult, és szeptember 7-én négy helyi lakos vezetésével ötszázhatvanöt ember elindult Liege irányába, köztük az ágostonos barátok priorja, egy kanonok és két világi pap. Október 10-ig nem is tértek vissza. Közben tovább áradtak a tömegek Tournai-n keresztül: szeptember 12-től kezdve négy héten át az apát becslése szerint 23 csapat - vagy 3500 ember - vonult át itt a szomszédos városokból. Ez túl ment már minden lehetséges ellenőrzés határain.
Az eseményeket feljegyző apát tanácstalan volt. Egyrészt az egyház helytelenítette ezeket a menetelő tömegeket... De a klérus semmit nem tudott tenni a tömegektől való félelmében, mivel azok erősen a mozgalom oldalán álltak. Mindenki úgy érezte, hogy valamit cselekedni kell az elmúlt év nagy szerencsétlensége ellen. A népesség igen nagy százaléka halt meg a járványban - hogy hányan, azt senki nem tudta, ahogy mi sem tudjuk. Ez a vérhullatás kísérlet volt arra, hogy egy engesztelő áldozati aktussal elfordítsák Isten haragját. Végül is talán használ valamit. A flagellánsok nyelvezete és szokásai sok tekintetben a legelőírásosabb jámborság nyelvezetének és szokásainak feleltek meg, sok Miatyánkot és Üdvözlégyet mondtak a nap folyamán; menetelés közben himnuszokat énekeltek, Krisztus szenvedéseit dicsőítve; böjtöltek és megtartóztatták magukat az asszonyoktól; mialatt ostorozták magukat, nyilvános bűnbánatot tartottak. Már kétesebb út volt Isten tetszésének keresésére az, hogy a zsidók megölésére szólítottak fel, mivel azt tartották róluk, hogy ők szerencsétlenségük okozói. Mondhattak a tanultabbak bármit is, ez a bűnbakkeresés semmivel sem csökkentette a tömegek előtt a flagellánsok népszerűségét.
