John Wyclif, az evangélium doktora (3/3)
Ettől eltekintve a wyclifi Biblia hallatlan népszerűségre tett szert Angliában. Kiváló lenyomatává vált a középkorban beszélt angol nyelvnek, hiszen az egyes fejlődési szakaszok sorában az úgynevezett Middle Englisht (1066- 1500) képviseli. Így nemcsak a vallástudomány, de az irodalomtörténet és a nyelvészet számára is valódi kuriózumnak számít. Az utókorra mintegy 250 példány maradt belőle, ám szövegüket tekintve ezek a fennmaradt példányok sem teljesen egységesek. Létezik ugyanis egy korai és egy kései, terjedelmesebb szövegváltozat. Nyelvészetileg, illetve stilisztikai szempontból nézve ez utóbbi pontosabb, korrektebb munka.
Amennyire népszerű volt Wyclif Bibliája Angliában a laikusok körében, annyi gondot okozott az uralkodó és a római egyház számára. A megjelenést követően igen hamar hadjárat indult ellene. A hatalom mindent elkövetett, hogy az összes létező példányt elkobozza és megsemmisítse.
(Lutterworth, Mária-plébániatemplom)
A Rómához hű teológusok kritikai műveket jelentettek meg ellene, és az egyház még azt is elérte, hogy Európa-szerte szigorú vallásügyi törvényeket fogadjanak el. Isten óvó kegyelme és féltő szeretete mutatkozott meg abban, hogy a támadások ellenére Wyclifnek nem kellett erőszakos halállal távoznia az élők sorából, és munkáját befejezhette. Bíróság elé idézték ugyan, s egyenesen a római ítélőszék előtt kellett felelnie „eretnekségéért”, de egy szélütés meggátolta abban, hogy vállalkozzon a hosszú útra. Ám még volt ereje ahhoz, hogy egy rövid levélben kifejtse nézeteit VI. Orbán pápa előtt, élesen megróva az egyházfőt és a klérust fényűző életmódjáért, hivalkodó viselkedéséért.
„Végtelenül örülök, hogy minden ember előtt, de különösen Róma püspöke előtt bizonyságot tehetek hitemről; s mivel azt józannak és igaznak tartom, feltételezem, hogy ő azt a legnagyobb készséggel jóvá fogja hagyni, ha pedig tévedés, helyesbíti. Mindenekelőtt hiszem, hogy Krisztus evangéliuma azonos Isten teljes törvényével. Hiszem és vallom, hogy Róma püspökét, mivel ő Krisztus helytartója itt a földön, mindenkinél jobban köti az evangéliumban foglalt törvény. Krisztus tanítványai között a nagyság nem a világi méltóságban vagy a dicsőségben állt, hanem Krisztus életének és magatartásának pontos követésében. Krisztus földi élete idején nagyon szegény volt. Megvetett és elutasított minden földi hatalmat és dicsőséget... A hívő ember csak annyiban követheti a pápát vagy bármelyik szentet, amennyiben azok az Úr Jézus Krisztust követik. A pápának minden földi hatalmat és uralmat a világi hatalmakra kell hagynia, és hatékonyan kell erre befolyásolnia és intenie az egész papságot, mert Krisztus és apostolai is így tettek. Ezért, ha e dolgok bármelyikében hibáztam, a legalázatosabban alávetem magam a büntetésnek, még a halálnak is, ha a szükség úgy kívánja. Imádkozzunk Istenhez, indítsa arra pápánkat, VI. Orbánt, hogy – miként kezdetben tette –, úgy éljen és cselekedjen papságával együtt, mint az Úr Jézus Krisztus, hogy hatékony tanításuk nyomán mások is híven ugyanezt tehessék.”
Wyclif 1384. december 31-én elhunyt, de követői, a lollardok még évtizedeken át folytatták munkáját. Módszeres üldözésük, kiirtásuk 1401-ben kezdődött, mert rendíthetetlen hitük és erkölcsiségük szálka volt a hatalom szemében. Az 1408. évi oxfordi tanácsülés ünnepélyesen megszavazta, hogy attól kezdve bármilyen Biblia-fordítást kizárólag előzetes jóváhagyással lehet készíteni.
Az egyházi és a világi hatalom azonban még ezzel sem érte be. A konstanzi zsinat által hozott rendelet értelmében John Wyclif csontjait 1428-ban kihantolták és nyilvánosan elégették – ezzel jelezve, hogy eretnekről van szó –, s hamvait egy közeli patakba szórták. Elítélői bizonyára nem is sejtették, hogy ezzel jelképesen milyen tettet hajtottak végre. Hiszen a patak vize elvitte az előreformátor hamvait az Avonba, az tovább a Severnbe, majd innen a tengerszorosokba, s végül az óceánba jutottak. Így szimbolizálták e hamvak Wyclif tanait, amelyek hamarosan az egész világon elterjedtek.
