Márton testvér Bibliája (4/6)
Az Újtestamentum fordításához 1521 novemberében- decemberében látott hozzá. Márciusban, mielőtt elhagyta volna Wartburg várát, végzett a munkával. A lehető legpontosabban akarta visszaadni a Biblia gondolatait, ezért az eredeti görög nyelvet, Erasmus Újtestamentumát vette alapul munkájához, miközben lehetősége szerint a korábbi latinból fordított német szövegváltozatokat is átnézte.
Ahhoz, hogy a feladat nagyságát felmérhessük, figyelembe kell vennünk, hogy Luthernek nem álltak rendelkezésére szótárak, szószedetek, sem egységes német nyelvtan. A szövegkritika mint segédtudomány még meg sem született ekkor, a kéziratok, korábbi szövegváltozatok vagy az egyházatyák összegyűjtött írásai nem voltak elérhetők. A bibliai földrajz vagy régészet gyerekcipőben járt, a sajátos nyelvi kifejezések, nevek pedig szinte azonosíthatatlanok voltak. 1522 januárjában meg is írta levélben barátjának, Amsdorfnak, hogy úgy érzi, erejét messze meghaladó feladatba kezdett, és most már érti, miért nem volt senki korábban, aki kísérletet tett volna egy ilyen fordításra.
Luther olyan nyelvet választott a Biblia fordításához, amelyet a déli és az északi nyelvterületeken egyaránt megérthettek (az úgynevezett kelet-középnémet, „meisseni norma”). Munkája során arra törekedett, hogy a Szentírás szövege az egyszerű emberek számára is világos legyen.
„Nem a latin nyelv betűitől kell kérdezgetni, hogyan beszéljünk németül... hanem a családanyát az otthonában, a gyerekeket az utcán, a közembert a piacon kell megkérdezni efelől, az ő szájukat kell figyelni, miképpen beszélnek, s a szerint kell tolmácskodni. Akkor megértenek minket, és észreveszik, hogy németül beszélünk velük.”
A németek gondolkodásának megfelelő kifejezéseket alkalmazott, sokszor inkább a pontosság rovására, mivel az érthetőséget tartotta elsődlegesnek. A héber sékel kifejezést Silberlingnek fordította, a görög drachmát és a római dénárt német groschennek, a quadranst fillérnek (Heller). Hasonlóan tett a héber mértékegységekkel; emellett például a római századost (centurion) főembernek (Hauptmann) fordította. Még a barbár (Károlyinál „idegen”) szó helyett is inkább a nem német (undeutsch) kifejezést használta I. Korinthus 14,11-ben.
Előszeretettel használt közszájon forgó betűrímes kifejezéseket, mint Geld und Gut („pénz és javak”), Land und Leute („ország és nép”), Rath und That („szóval és tettel”), Dornen und Disteln („tövis és bogáncs”). Mindemellett olyan gyönyörű szavakkal gazdagította a szókincset, mint például holdselig (kecses) vagy Gottseligkeit (istenfélelem).
Tudományos felkészültsége és mély lelki látása együttesen tette alkalmassá Luthert e munka elvégzésére. Nem egyszerűen szakember vagy szellemi óriás volt, hanem istenfélő, a feladatát szolgálatnak tekintő ember, aki eszköz akart lenni Isten kezében. Tudta, hogy a reformáció ügye csak akkor érhet el igazi hatást, ha saját emberi befolyásánál mélyebb nyomot hagy maga után. „Nem tettem semmit, az Igét hagytam cselekedni.”
Wittenbergbe visszatérve Luther a nála görögül sokkal jobban tudó Melanchton segítségével tovább javította a szöveget. Az Erfurtban élő Sturz segített a mértékegységek és a pénzek elnevezésének pontosításában, Spalatin a választófejedelem kincseinek segítségével azonosította a Jelenések könyve 21. fejezetében található „új Jeruzsálem” drágaköveit.
Így készült a fordítás, nagy igyekezettel, 1522. szeptember 21-én nyomtatták ki – Luther, a fordító megnevezése nélkül. A Jelenések könyvéhez Lucas Cranach készített huszonnégy fametszetet; a kötet végébe fűzött hibajegyzék összesen nyolc sajtóhibát tüntetett fel, ami mai szemmel nézve is rendkívüli teljesítménynek számít.
Három hónappal az első kiadás után – 1522 decemberében – már újranyomásra volt szükség, mivel a viszonylag magas ár, 1,5 florin dacára az első 3000 példány néhány hét alatt elfogyott. A következő két évben a kalózkiadásokkal együtt mintegy 80 kiadást ért meg Luther Újszövetsége. Egyes becslések szerint az 1520-as évek első felében eladott összes könyv egyharmada a reformátor írása volt Németországban.
A teljes Biblia 1534-es kiadása előtt az Ótestamentum csak részletekben jelent meg 1523-tól kezdődően (Mózes öt könyve – 1523, Zsoltárok – 1524). A fordítás alapszövege egy 1494-ben, Bresciában kiadott maszoréta Biblia volt (Gerson ben Moses). A Luther által javított utolsó szöveg a halála előtti évben jelent meg.
