Pierre-Robert Olivétan (7/7)
HOGY AZTÁN FRANCIA DOBOZKÁBA CSOMAGOLHASSAM...”
A reformáció elleni hatékonyabb fellépés érdekében III. Pál pápa, miután 1540-ben engedélyezte az ellenreformáció élharcosának számító Jézus Társaság (a jezsuita rend) működését, 1542-ben megalapította a hat bíborosból álló Sanctum Officium nevű hivatalt. A „Szent Hivatal”, közvetlenül a pápa alá rendelve, legfőbb hatóságként működött. Ezzel párhuzamosan megerősítették az inkvizíciót, és fokozták az „eretnekek” elleni kíméletlen harcot. A francia király hivatalnokokat hatalmazott fel arra, hogy az új hitvallás képviselőit halálra ítéljék. A tridenti zsinat (1545–1563) a tárgyalások nélküli engedelmességet, valamint az egyházi tanokhoz való visszatérést követelte a protestáns hitközségektől.
Mindezek után érthető, hogy az 1540-es években a valdensek is újra Róma célkeresztjébe kerültek. Hazaárulással, összesküvéssel vádolták meg őket, és egy 1545. január 1-jén kiadott rendelet eretnekség bűntette esetén halálbüntetést rótt ki rájuk. Számos településüket földig rombolták, Luberonban (Dél-Franciaország) mintegy négyezer valdenst öltek meg vagy hurcoltak el, hétszáz férfit küldve gályarabságra. Az üldözések országszerte folytatódtak. 1546-ban Meaux-ban egy evangéliumi gyülekezet 14 tagját égették meg elevenen. Az I. Ferenc nyomába lépő II. Henrik uralkodása idején (1547–1559) az „eretnekek” üldözése tovább erősödött. 1547-ben a király külön bíróságot, úgynevezett „máglyatanácsot” (chambre ardente) hozott létre. Az elkövetkező évek, évtizedek Franciaországát a vallásháborúk és a rendszerint rövid életű vallási békekötések tragikus váltakozása jellemzi. A hugenották (a kálvini reformált hitvallás követői) 1562-ben váltak először – rövid időre – megtűrt felekezetté. A Róma oldalán álló Guise-ek emiatti elégedetlenségüket kifejezendő – katolicizmus kardja”-ként – gyors támadásba lendültek. Ez év március elsején, egy vidéki (Wassy) református istentiszteleten rendeztek vérfürdőt (hatvan hugenottát agyonvertek, több mint száz megsebesült). A következő években újabb fegyveres összecsapások követték egymást, miközben a törvények tovább szigorodtak.
A 70-es évektől már-már békésnek ígérkező időszaknak az 1572. augusztus 24-ei, Szent Bertalan éjszakáján elkövetett vérengzés vetett véget. Medici Katalin titokban megszervezte a királyi esküvőre Párizsba érkező hugenotta nemesség legyilkolását. Egyetlen éjszakán mintegy háromezer hugenottát, a következő hetekben, a tartományokban további legalább húszezer embert öltek meg. XIII. Gergely pápa Rómában hálaadó misét celebrált a hír hallatán, és emlékérmet veretett, II. Fülöp spanyol király elégedetten üdvözölte a mészárlást, és Istennek tett szolgálatnak minősítette. A hugenották evangéliumi mozgalmát a későbbiekben sem tűrték meg a katolikus Franciaországban. A 16. század közepétől a 18. század végéig a becslések szerint közel kétszázezren hagyták el közülük hazájukat, az otthon maradók csak úgy őrizhették meg életüket, ha a katolikus hitre tértek.
Ilyen körülmények között adták ki 1588-ban Olivétan javított szövegével a Genfi Bibliát is, amely nemzedékeken át erősítette a hitük miatt üldözötteket. Így tarthatta meg a valdenseket és a hugenottákat Isten beszéde, amelyet vándorkereskedőként a ruhájukba varrva, vagy a nők kisméretű Ige-részeket a hajukban elrejtve vittek magukkal. Életüket kockáztatva tanulmányozták Isten beszédét, s ha kellett, egész könyveit tanulták meg fejből, hogy tudják másolni, terjeszteni, és Isten Igéje szerint élhessenek.
