reformáció

Luther Márton adventi gondolatai

advent

Ő JÖN

„Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem.” (Jelenések könyve 3,20)

Ő jön. Bizony nem te mégy hozzá s hozod el Őt, hiszen elérhetetlenül magasan és messze van tőled...

Az evangéliumból tanuld meg hát, hogy mi a kezdete és útja-módja a megigazulásnak. Csak egy: Királyod eljön hozzád, s elkezdi benned a jót. Nem te keresed Őt, hanem Ő téged. Nem te találod meg Őt, hanem Ő téged. Hited is Tőle van, nem magadból...

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD! (Máté 6,10)

Ez az imádság lever és fölemel. Először lever, mert hiszen nyíltan bevalljuk benne, hogy Isten országa még nem jött el hozzánk. Ez pedig valóban rettenetes, s ha alaposan imádkozzuk, szinte beleszakadhat minden kegyes szív. Mert ez azt jelenti, hogy még mindig kitaszított hontalanok vagyunk...

Amikor azonban e gondolat lever s nyomorúságunkat feltárja, akkor következik a vigasztalás. Krisztus Urunk, a mi drága Mesterünk arra tanít, hogy kétségbeesés helyett vágyakozó könyörgéssel keressük a nyomorúságból való kimenekülést. Akik beismerik, hogy Isten országát hátráltatják, s mégis naponként bánkódva könyörögnek, hogy az az ország csak jöjjön el, azokat Isten e könyörgésükért kedveli.

Mi tehát nem így imádkozunk: „Hadd menjünk a Te országodhoz”, mintha nekünk kellene loholnunk utána, hanem így: „A Te országod jöjjön el hozzánk.” Mert Isten országának kell hozzánk jönnie, minden kegyelmével és áldásával együtt. Ha nekünk kellene megszereznünk, sohasem juthatnánk hozzá. Mint ahogy Krisztus is maga jött le hozzánk az égből a földre, nem pedig mi hágtunk fel hozzá a földről az égbe. Boldognak lenni azt teszi, hogy Isten országa lettünk, s Ő uralkodik bennünk.

AZ EMBER FIÁNAK NAPJA

„Akkor meglátják az embernek Fiát eljönni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.” (Lukács 21,27)

Eljön hatalommal. Ez azt jelenti, hogy angyalok és szentek nagy serege kíséri, amikor ítéletre érkezik. De azt is jelenti, hogy Krisztusnak ez az eljövetele éppen olyan hatalmas lesz, mint amilyen gyenge és jelentéktelen volt az első. Nemcsak azt mondja, hogy jön, hanem hogy meglátják. Mert testben is eljött, de nem látták. Lelkileg ma is eljön naponként az evangéliumban a hívő szívekbe, de senki sem látja. Az az eljövetele azonban nyilvánvaló lesz. Mindenkinek meg kell látnia. Amint a Jelenések könyve 1. fejezetének 7. verse mondja: „Íme, eljő a felhőkkel, és minden szem meglátja Őt, még akik általszegezték is.” Azt is meglátják, hogy ugyanaz a testbe öltözött ember-Krisztus Ő, aki Máriától született, s e földön járt.

Azt is mondhatta volna: „Meglátnak engem.” De lám, világosan testi ábrázatról beszél. Az ember Fiát látják meg. Testi eljövetel lesz, testi látás. Testi alakban, s mégis nagy hatalommal, nagy angyalseregben, teljes dicsőséggel. Fényes felhőn trónol, s minden szentek Vele. A Szentírás sokat beszél erről a napról. Sőt minden erre megy.

VÁRUNK!

„Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk.” (Római levél 8,25)

Helyes tanítás, de nem egykönnyű megtanulni. Igaz prédikáció, de nehéz hinni. Nagyszerű tanács, de nehéz követni... Mert igen kevesen vannak, akik a boldog reménységet, Isten országának eljövendő, soha el nem múló örökségét várják, s olyan bizonyosan várják, hogy jobban magukénak érzik, mint jelenvaló életüket. Kevesen vannak, akik ezt az ideig való életet csak homályos vaküvegen át, a másik, örökkévaló életet pedig tiszta, nyitott szemmel nézik. A boldog reménységet s égi örökséget, sajnos, sokan elfelejtik, e rövid élet mulandó javaival pedig sokat is törődnek. A mulandó mindig előttük van, gondolnak rá, aggódnak érte, örülnek neki, az örökkévalónak pedig hátat fordítanak. Azt éjjel-nappal hajszolják, ezt szélnek eresztik.

A keresztény ember azonban az ellenkezőt tegye. E múló életre csak csukott szemmel hunyorogjon, az örök életre pedig tágra nyitott szemmel nézzen. E földi életben csak bal lábával tartózkodjék, jobb lábával és egész szívével pedig a mennyei életbe támaszkodjék. Ezt várja mindig – örvendező, bizonyos reményben.

D. Carl Witte: Jer, örvendjünk, keresztények! Luther írásaiból mindennapi áhítatra. Evangélikus Sajtóosztály, Budapest, 1995. 11., 18., 427., 401. o.

Forrás: Sola Scriptura folyóirat, 2003/3–4. (Spalding Alapítvány)
Kapcsolódó anyagok