Volt egyszer egy reformáció (2/6)
KORABELI TÁRSADALMI FESZÜLTSÉGEK
A Német-római Császárság ekkor már évszázadok óta a szinte teljes feudális széttagoltság állapotában vegetált, a nagy interregnum felszámolása (1273) csak részben orvosolta a problémát. A régióban a XIV-XV. században bekövetkező változások, a gyarapodó városok, a kereskedelem, az ipar fellendülése és a párhuzamosan fennálló gazdasági, valamint politikai szétforgácsoltság kiélezte a társadalmi ellentéteket. A német föld a XVI. század elején még mindig a különböző helyi hatalmak, világi és egyházi fejedelmek, önkormányzattal rendelkező városok, kisebb-nagyobb önállósággal felruházott grófságok laza szövetsége volt. A császár és a birodalmi gyűlés hatalma egyre formálisabbá vált. Ráadásul igen eltérő volt az ország különböző részeinek gazdasági fejlettsége, hiszen a déli városok, a kézműves- és bankárközpontok, valamint a kereskedelem révén virágzó északi területek gyorsabban fejlődtek.
Az ország belső részein ugyanakkor jelentéktelenebb volt az árucsere, megmaradt a céhes iparszervezet és a jelentős mértékű politikai heterogenitás tovább nehezítette a gazdasági élet fölfelé ívelését. Az egyes területek fejedelmei „autonóm” uralkodókként függetlenítették magukat a császári hatalomtól. A köznemesség egy része már a polgárosodás útját kezdte járni, hivatalt vállalt a fejedelmi udvarok illetve birtokok igazgatásában, és fokozódó irigységgel szemlélte a telhetetlen papság életvitelét.
A papság a német császárság területén is két, egymástól jól elhatárolható rétegre oszlott. A felső réteghez a főpapok tartoztak (érsekek, püspökök, rendfőnökök stb.), szociális helyzetét tekintve távol állt tőlük az alsópapság. Az egyház tekintélye Németországban is rohamosan sülylyedt, hatalmas birtokai, feudális kiváltságai és fényűzése következtében mind több kritika érte. A polgárság érthető módon olcsóbb egyházat követelt. A német uralkodó osztály fokozottan nehezményezte az egyházi jövedelmek Itáliába áramlását. A szerzetesi közösségekben a terjedelmes földbirtokok jövedelméből hasznot húzó semmittevőket látták.
Európa gazdaságilag fejlettebb s főleg egységesebb államainak uralkodói többnyire képesek voltak megvédeni országukat a pápaság túlzott követeléseitől, de a kisebb hatalommal rendelkező német fejedelmek sokkal kevésbé tudtak védekezni a pápák hatalmi és anyagi követeléseivel szemben. Az erősen differenciálódott német parasztság helyzete is tovább rosszabbodott, adófizetési kötelezettségeinek nem tudván eleget tenni, a létminimum alatt tengődött.
A társadalmi feszültségek mellett tudati válságot okozott, hogy a kor vallásos emberének lelki igényeit az elvilágiasodott római egyház képtelen volt kielégíteni. Nem meglepő tehát, hogy a XVI. század elején a Német-római Császárságban a társadalmi osztályok és rétegek közötti ellentét, valamint az egyházzal szembeni általános elégedetlenség először a reformációban, majd pedig a német parasztháborúban robbant ki. Az egyházi és a birodalmi reform körül folyó harc az 1510-es évek közepére fordulóponthoz érkezett. Az 1513-ban megválasztott X. Leó pápa (1513−1521) uralmával a reneszánsz pápaság elérte lehetőségei csúcspontját, a hanyatlásnak törvényszerűen be kellett következnie, legfeljebb idő kérdése volt. Az új egyházfő beiktatásakor a következő kijelentést tette, amely jól tükrözi a római politika változatlanságát: „Élvezzük a pápaságot, amit Isten adott nekünk.”
X. Leó elhatározta, hogy a római Szent Péter-templom építési munkálatainak befejezéséhez ún. búcsúcédulákat bocsát ki. Annak, aki ezeket megvásárolja, a pápa teljes bűnbocsánatot ígért, sőt később a halottak több-kevesebb ideig tartó purgatóriumi szenvedéseinek megváltását is ígérte. Az egyház ezekből a bevételekből kívánta törleszteni a Fugger bankháztól korábban felvett hatalmas kölcsönöket. A búcsúárusító szerzeteseket Fugger ügynökök kísérték, s azon nyomban lefoglalták a kegyes adományok fele részét.
A képzett teológusok közül e búcsúcédulák árusítása ellen emelte fel szavát Martin Luther (1483−1546) Ágoston-rendi szerzetes, a wittenbergi egyetem professzora. Luther 1517. október 31-én megvitatás céljából 95 tételt függesztett ki a wittenbergi vártemplom kapujára. Wittenberg polgárai akkor még nem sejtették, hogy ez a nap az ő városukból kiinduló, majd lavinaszerűen európai méretűvé növekedő történelmi eseménysorozat elindítója lesz, amely a katolicizmusnak a kereszténység történetében betöltött, bő évezredes egyeduralmát is megingatja.
