John Wyclif, az evangélium doktora (2/3)
Wyclif itt töltötte élete utolsó időszakát
Ebben az időben Watt Tyler olyan apokaliptikus mozgalmat indított útjára, amely paraszti seregeket toborozva kívánta megszüntetni a feudális rendet, és ideológiájának hátterében az ezeréves békebirodalom megteremtésének célja állt – tegyük hozzá: emberi módszerekkel és eszközökkel. Mivel Wyclif tanait ekkor már az egyetem is elítélte, kényszerűen visszavonult egyik plébániájára, Lutterworthbe. Itt azonban tovább tanított és írt. Évekkel korábban megfogalmazta már, hogy az egyház helytelen tanítására és vallásgyakorlatára csak akkor derülne fény nagy tömegek előtt, ha a Bibliát sikerülne angol nyelvre lefordítani, és a Szentírást – de legalábbis annak eszmeiségét – terjeszteni, méghozzá minél szélesebb körben.
Érdekes módon Franciaországban ekkor már nem számított bűnnek, hogy a nemesség tagjai közül nem kevesen birtokolták a Szentírás egy-egy példányát. Wyclif az On the Truth and Meaning of the Scripture (A Szentírás igazsága és jelentősége) című művében részletesen be is számolt ebbéli szándékáról a francia példa nyomán. (Ne felejtsük el azonban, hogy a 14. században még nem létezett könyvnyomtatás.
(W. F. Yeames: The Dawn of the Reformation, 1867)
A kézi másolással készített példányok igen drágák voltak, így egyelőre mindenütt csak az arisztokrata családok jutottak hozzá ezekhez a könyvekhez.) Wyclif hittel vallotta, hogy a Szentírás az egyedüli tekintély, amelyben benne foglaltatik a világ összes fellelhető igazsága. Az egyház szemében Wyclif minden okfejtése közül éppen ez a gondolat, illetve szándék mutatkozott a legszörnyűségesebb „eretnek” felvetésnek. Róma szerint ugyanis a Szentírás önmagában, az egyháztól függetlenül soha nem lehet az igazság forrása, és szigorúan tilos azt bárkinek is a tanítóhivatalon kívül olvasni és értelmezni.
Wyclif 1380-ban kezdte el a hatalmas munkát. Bár egészsége nagyon megromlott, Istenbe vetett erős hite mégis átsegítette a nehézségeken, és volt lelkiereje elviselni a rá zúduló támadásokat. Fájt neki, hogy el kellett hagynia a katedrát, és saját szeretett intézménye is megszakította vele a kapcsolatot, de nem volt mit tenni. 1382-ben a londoni zsinat már kifejezetten eretnekséggel vádolta, egyetemi tanári állásától pedig végérvényesen megfosztották. Ő azonban nem adta fel a tanítást. Lelkészképzésbe kezdett a parókián. Kezdetben azokat a papokat részesítette biblikus tanításban, akik egyházuktól elpártolva mellé álltak, majd később már lelkes laikusokat is kiképzett az Ige szolgálatára. Ők voltak az úgynevezett „szegény papok” (poor priests), akik az apostolokhoz hasonlóan kettesével járták a vidéket, hirdetve az evangéliumot mindenütt, ahol ez iránt a legkisebb érdeklődés is mutatkozott.
(Herbert Bourne metszete)
Már csaknem elkészült a fordítás, amikor Wyclif betegsége oly mértékben elhatalmasodott, hogy lehetetlenné vált számára a munka folytatása. Ekkor több szerzetes is felkereste abban a reményben, hogy tanúi lehetnek halálának, és meghiúsul a nagy vállalkozás. Wyclifnek azonban ez inkább erőt adott, és ünnepélyes fogadalmat tett látogatói előtt: nem hal meg addig, míg be nem fejezi művét.
A kutatók sokáig úgy hitték, az elkészített fordítás teljes egészében Wyclif munkája volt, de ma már szinte bizonyosnak vehető, hogy szorgos segítők álltak mellette. A szöveg egy-egy részének fordításában minden bizonnyal szerepe volt többek között John Purveynak és John Trevisának is. Az Ószövetség fordítását javarészt Wyclif egy régi, igen lelkes barátja, Nicholas of Hereford végezte – bár az irodalomtudósok szerint az angol nyelvű kiadás ezen része stilisztikailag nem lett annyira szép és olvasmányos, mint a teljesen Wyclif által fordított Újszövetség. Talán éppen ez volt az oka annak, hogy az oxfordi professzor halála után néhány évvel (1388) a fiatalabb kortárs, John Purvey nagy körültekintéssel és roppant lelkiismeretesen végezte el az egész fordítás revízióját. Sokan vettek részt a munkálatokban olyanok is, akiknek a neve nem maradt fenn: akik vállalták, hogy állhatatos másolói tevékenységükkel segítik az immár angol nyelvű Biblia sokszorosítását. Abban a korban a kézi másolás nélkül aligha terjedhetett volna el viszonylag nagy számban Wyclifék fordítása. Azonban az angol fordítás nem az eredeti bibliai nyelvek (héber, görög) alapján készült, hiszen a jeles teológusok a Vulgata latin szövegét ültették át az anyanyelvükre. A Vulgata ('elterjedt') néven ismert latin nyelvű Biblia-fordítás – amely a századok folyamán végig az egész nyugati kereszténység egyetlen hivatalos, vagyis a római egyház által jóváhagyott szövege volt – Eusebius Hieronymus (Jeromos) állhatatos fordítói és szöveggondozói munkájaként látott napvilágot az 5. század elején. Mivel sajnos Hieronymus legjobb szándéka ellenére is kerültek bizonyos hibák a Vulgata szövegébe, így értelemszerűen Wyclifék fordítása és annak revíziója sem volt tökéletes. Mintegy másfél századdal később azonban a nagy reformátorok már az eredeti bibliai nyelvekből fordítottak, így tökéletesebben adhatták vissza a Szentírás tartalmát.
