Károlyi Gáspár, az „istenes vén ember” (4/4)
Becslések szerint a vizsolyi Bibliából 800 példány jelent meg, de a pontos számot nem tudjuk. Károlyi maga végezte a korrektúrával kapcsolatos feladatokat is. Az elkészült fejezeteket az akkor még igen fiatal, mindössze tizenhat esztendős Szenczi Molnár Albert – aki később szintén a prédikátori hivatást választotta – szinte laponként vitte át Göncről Vizsolyba. A nagy sietség miatt nyilván a fordításba is kerültek kisebb hibák, illetve tévesztések, s Károlyi alázatos jellemét jól mutatja, hogy erre ő maga hívta fel az olvasók figyelmét:
„Minden keresztény olvasókat kérek, ha valahol az fordításban tévelgettem és az célt nem találtam, azt ne tulajdonítsák vakmerőségemnek, hanem az én gyarlóságomnak.”
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kisebb-nagyobb tévesztések ellenére is Károlyi munkája máig a legszebb és legjobb Biblia-fordításunk, és 19–20. századi revíziói sokszor sajnos többet rontottak az alapszövegen, mint amennyit javítottak rajta.
A nyomtatás mellett nem kis feladatot jelentett a kötés kivitelezése. A vizsolyi kapacitás nem bizonyult elegendőnek, Károlyi ezért a kassai Endtner Mihály könyvkötő segítségét is igénybe vette, aki örömmel tett eleget a komoly kihívást jelentő megbízásnak. A viszonylag kis példányszám és a fáradságos munka, valamint a papír és a festék magas ára miatt a vizsolyi Biblia nem volt olcsó. A technika fejlődésével azonban idővel mégis mind több emberhez juthatott el írott formában Isten üzenete, amelynek szükségességét a nagy gönci prédikátor így foglalta össze kiadványához fűzött előszavában:
„Nemcsak azt akarja Isten, hogy papok olvassák a Szentírást és a község azoknak a szájokból hallja – hanem azt is akarja, hogy az Ó- és Újtestamentum könyvei minden nemzetségnek nyelvén legyenek és azokat olvassák, hányják-vessék mindenek, szegények, gazdagok, kicsinyek, nagyok, férfiak és asszonyok. Mert az Isten egyaránt minden rendbéli embereket akar üdvözíteni. Azért nemcsak a templomban hallgassátok azt mit mondunk, hanem mikor otthon vagytok is, a Szentírást olvassátok.”
Károlyinak már nem sok idő adatott arra, hogy olvassa, illetve hirdesse Istennek üzenetét: a kiadást követő évben elhunyt. Fohásza, miszerint „csak az Isten addig éltessen, míg a Bibliát kibocsáthassam, kész vagyok meghalni és Krisztushoz költözni” – hallgatásra talált Istennél. A nagy magyar Bibliafordító prédikátor betöltötte küldetését, és csendesen elaludt Krisztusban. Sírhelye hollétéről máig megoszlanak a vélemények, a feltételezések szerint talán a gönci templom kőpadlója alatt vagy a templom mellett van. Mantskovit nyomdász néhány esztendővel később, 1596 körül hunyt el, s ezzel a híressé vált vizsolyi nyomda sorsa is megpecsételtetett. Az utódok vagy nem tudták, vagy nem is akarták fenntartani a félreeső helyen működő tipográfiát, s a megrendelések száma is folyamatosan csökkent, majd megszűnt. Szinte törvényszerű volt az adott korban, hogy egy-egy nyomda csak városban tudott tartósan működni. Károlyihoz és Mantskovithoz hasonlóan töltötte be küldetését, s nem tűnt el nyomtalanul, hiszen életre keltette az első teljes magyar nyelvű Bibliát, felhelyezve a koronát a hazai reformáció 16. századi nagy művére.
A Szentírás ihletett magyar fordítójának bemutatása végén ide kívánkoznak Benda Kálmán gondolatai:
„Nem feladatunk a vizsolyi Biblia egyedülálló jelentőségét akár református, akár magyar nyelvi, irodalmi vagy általános szemléletbeli vonatkozásban megvizsgálni. Belőle tanultak a protestáns iskolákban, belőle idéztek a templomi szószékeken, igen sok családban ez volt az egyetlen nyomtatott könyv. A prédikációk révén azokhoz is eljutott, akik írástudatlanok voltak. Hatása korántsem szorítkozott a református vallásúakra, kiterjedt a magyarul beszélők egészére. Nincs még egy magyar könyv, amely négyszáz év alatt hatásában vetekedhetne vele. Kifejezései, nyelvi fordulatai és képei bekerültek a mindennapi beszédbe, meggyökereztek a nép nyelvében és az irodalomban egyaránt. Nagy része volt az egységes modern irodalmi nyelv kialakításában, amely a társadalmi különbségeken felül összefogta a magyarul beszélőket, bármelyik vallásfelekezethez is tartoztak, s ezzel megteremtette az egységes magyar nemzeti műveltség alapjait.”
