Pierre-Robert Olivétan (2/7)
HOGY AZTÁN FRANCIA DOBOZKÁBA CSOMAGOLHASSAM...”
A franciaországi Noyonban (Picardie) született Pierre-Robert Olivétan (eredeti nevén Louys Olivier, 1506–1538), a francia protestáns Biblia atyja. Neve ma alig ismert, pedig ő volt az, aki nem a latint, hanem az eredeti hébert és görögöt felhasználva fordította le francia nyelvre a Szentírást, megkoronázva ezzel Lefèvre munkáját.
1515-ben I. Ferenc lett Franciaország királya. Két év múlva – éppen a lutheri 95 pont megjelenésének esztendejében – az uralkodó konkordátumot kötött Rómával, melyben komoly hatalmat nyert a francia katolikus egyház ügyeinek befolyásolására. Nem volt érdeke az egyházzal kialakított előnyös kapcsolat gyengítése, mégis türelmet gyakorolt a vallási megújulást hirdetők iránt. Lefèvre a király nővérének, Margitnak (1527-től Navarra királynéja) a védelme alatt állt, aki szívesen hallgatta a doktor Bibliamagyarázatait.
A párizsi egyetem, a Sorbonne rövid ideig ingadozott Róma hitelvei és az újítók, így saját oktatójuk tanításai között. Az egyik oldalon Lefèvre meggyőződéssel képviselte, hogy az egyháznak vissza kell térnie az ősegyház hitelveihez, gyakorlatához, és az őskereszténység szellemében kell megreformálnia önmagát, mivel mást tanít és mást képvisel, mint a Biblia. A másik oldal azonban erősebbnek bizonyult, és miután Noël Beda, a kor egyik egyházi tekintélye meggyőzte az egyetem vezetőit, 1521-ben a Sorbonne elrendelte Luther könyveinek elégetését.
Lefèvre még az előző évben Meaux városába költözött, püspök barátjához. A legfelsőbb körök figyelmét is szerette volna felhívni a Szentírás eredeti gondolataira, ezért az evangéliumokat tartalmazó, 1522-ben megjelenő fordításából küldött egy példányt a királyi udvarba is, arra kérve Margitot, hogy juttassa el testvérének, a királynak és anyjuknak, Louisának.
1523-ban egyszerre két Újtestamentum-kiadás is napvilágot látott Franciaországban. Robert Estienne, folytatva apja munkáját, gondoskodott egy latin nyelvű változat megjelentetéséről. Ekkor került először összetűzésbe kora teológiai tekintélyeivel, ám ez inkább csak megerősítette kötődését a reformációhoz. Ebben az évben égették meg Párizsban az első, eretnekséggel vádolt mártírt, akit hamarosan mások is követtek. Halálos ítélet várt arra is, aki francia nyelvű Bibliát birtokolt.
A már idősödő Lefèvre Meaux püspökének támogatásával jelentette meg a francia nyelvre fordított Újtestamentumot, amelyet az egyházmegyében örömmel fogadtak, de a katolikus egyház a tiltott könyvek listájára sorolta. Az a rosszindulat – egyes egyházi vezetők részéről nyugodtan nevezhetjük gyűlöletnek is –, amely az idős tudós igei munkásságát kísérte, ekkor még nem tört felszínre, mivel Valois Margit lelki tanítójaként Lefèvre az udvar védelmét élvezte. De amikor 1525 februárjában I. Ferenc a paviai csata során rövid időre fogságba került, megnyílt az út a reformáció ellenségei előtt a másként hívők üldözésére. Noël Beda a következő üzenettel kereste meg a király anyját:
„Az eretnekek minden írását királyi rendelettel kell betiltani, és ha még ez sem lenne elég, muszáj akár erőszakot és fizikai kényszert is alkalmazni e hamis tanítók ellen; akik ellenállnak a világosságnak, azokat kínzással és terrorral kell legyőzni!”
Louisa VII. Kelemen pápától kért tanácsot a kialakult helyzetben. A pápa jegyzékben fordult a parlamenthez, amely rendeletben erősítette meg, hogy „bíróság elé kell állítani mindenkit, aki a katolikus hittel ellentétes tantételekkel szennyeződött be”. 1525. május 20-án Róma hivatalosan is jóváhagyta ezeket az intézkedéseket, s ennek nyomán az eretnekséggel gyanúsítottakat elfogták, elítélték és megégették. Augusztusban már maga Lefèvre került az eretneküldözők célkeresztjébe. Noël Beda egy teológiai vitairatot jelentetett meg, amelyben elítélte Lefèvre bibliai tanítását a hitből való megigazulásról:
„Lefèvre szerint bármi, amit magunktól teszünk az üdvösségünkért, elvész; miközben, ha az ember félreteszi saját erőfeszítéseit és teljesen Jézus Krisztus karjaiba veti magát, megtartatik! Óh, micsoda eretnekség! Azt tanítani, hogy az érdemszerző jó cselekedetek fölöslegesek. Pokoli tévedés! Az ördög kelepcéje! Teljes erőnkkel szálljunk szembe mindezzel!”
Az ekkor már hetvenesztendős tudóst elítélték, és maga a parlament rendelkezett művei betiltásáról.
A király visszatéréséig Lefèvre előtt egyetlen út állt, ha biztonságban akart maradni: ellenségei elől Strasbourgba menekült. Az üldözések miatt egyébként is sokan vonultak ebben az időben önkéntes száműzetésbe. Néhányan Bázelben telepedtek le, egyesek nyomdát is alapítottak, hogy Bibliák és más igei tanulmányok kiadásával támogassák a francia területeken élőket.
Fordítói munkáját mindezek után sem fejezte be. Néhány hónappal később – miután I. Ferenc kiszabadult a fogságból – Dávid zsoltárait adta ki franciául, majd 1530-ban megjelentette – Jeromos latin szövegére támaszkodva – a teljes francia nyelvű Bibliát.
A mind gyakrabban fellángoló üldözések közepette királyi pártfogója, Margit nyújtott menedéket az idős Biblia-fordítónak, valószínűleg egészen 1536-ban bekövetkezett haláláig.
Lehetetlen pontosan megállapítani, hogy Lefèvre életművének melyik része értékesebb: az általa készített francia Biblia-fordítás, vagy hűséges, jól képzett diákjai, akik a tudós szolgálatát folytatva viselték szívükön a Szentírásnak, Isten beszédének az ügyét.
