Pierre-Robert Olivétan (6/7)
HOGY AZTÁN FRANCIA DOBOZKÁBA CSOMAGOLHASSAM...”
Miért Piemont és nem Franciaország volt a nemzeti fordítás szülőhelye? A kérdés megválaszolásához elegendő megnézni, mi történt eközben Olivétan és Kálvin szülőhazájában. I. Ferenc sokáig viszonylagos türelmet gyakorolt a reformok hirdetőivel szemben. Nem lépett fel ellenük erélyesen, amíg nem látott bennük olyan veszélyt, amely az ország „vallási békéjét” kikezdheti. 1534. október 17–18. éjszakájának eseményei azonban egyszeriben megváltoztatták a körülményeket, miután Párizsban és más városokban ismeretlenek plakátokat függesztettek ki, melyeken a pápai hatalom „borzalmas és tűrhetetlen visszaélései”-re, valamint a római mise értelmetlenségére hívták fel a figyelmet. A király határozottan fellépett ellenük, letartóztatás és kivégzés várt rájuk. A király kijelentette, hogy tulajdon gyermekeinek is kész lenne fejét vétetni, ha kiderülne, hogy az istenkáromló eretnekség követői. Hat protestánst elrettentésül lassú tűzön égettek meg Párizsban, a király jelenlétében. 1534. november 10. és 1535. május 5. között huszonnégy embert vittek máglyára vallási meggyőződése miatt.
A Sorbonne is háborút hirdetett a nyomdák és a nyomdászok ellen. A párizsi egyetemnek 1535. február 26-án sikerült elérnie a királynál, hogy olyan rendeletet hozzon, amely a nyomtatás betiltásáról szólt.
Amit nem tehetett meg magánnyomdájában, azt megtette királyi nyomdászként Robert Estienne, miután mint elismert szakembernek 1539-ben maga a király adományozta neki előbb a héber és a latin, majd 1540-ben a görög nyelvű szövegek királyi nyomdászának megtisztelő címét. A következő évben azt a feladatot kapta I. Ferenctől, hogy a királyi nyomda részére szerezzen be három különböző méretű, teljes görög betűkészletet. Az ókori klasszikusok számos kötete mellett kétszer kiadta a teljes héber Szentírást, és nem mellékesen egyéb tudományos kiadványok között a német reformátor, Melanchton írásaiból is többet megjelentetett. Könyvei a korabeli nyomdászat mestermunkáinak számítottak, híresek voltak ízléses, igényes megjelenésükről.
Azonban a bibliai témájú kiadványok miatt még a királyi elismerés sem óvhatta meg Estienne-t kora hittudósainak folyamatos támadásaitól, különösen miután három alkalommal is (1546, 1549, 1550) egyetemi engedély nélkül nyomtatta ki a görög Újtestamentumot. Legutolsó kötetét különösen értékessé teszi, hogy az édesapja által összeillesztett 15 különböző kézirat alkotja. Ez a kiadás több mint háromszáz éven át szolgált a görög Újszövetség irányadó szövegeként. Támogatója, I. Ferenc halála után (1547) Estienne védtelenül maradt. Biblia-kiadásait a párizsi egyetem betiltotta, és bár sérthetetlensége biztosítva volt bármilyen bírósági eljárással szemben, a sokat látott nyomdász elhagyta Párizst.
Túl két évtizednyi egyházi vezetőkkel vívott harcon, 1550-ben ellenségei elől Genfbe menekült, ahol folytatta kiadói munkáját. A következő évben kiadott Újszövetségében vezette be a Biblia máig érvényes versekre osztását. Újítása rövid idő alatt széles körben elterjedt, nagy segítséget jelentve az igehirdetőknek, akik ezután egyértelműen hivatkozhattak a Szentírás kijelentéseire. Miután Kálvin javított Olivétan Bibliáján, 1553-ban Estienne még egyszer alaposan újraolvasta és pontosította. 1559-ben bekövetkezett haláláig Genfben élt és dolgozott – többek között kiadva Kálvin A keresztény vallás rendszere című könyvét.
