Volt egyszer egy reformáció (4/6)
LUTHER ÉS A NÉGY „SOLA”
A XVI. századi nagy reformátor egyik legsarkalatosabb és teológiai szempontból legnagyobb horderejű tanítása – amely eleve élesen szembeállította őt a katolikus dogmatikával – a hit általi megigazulás gondolatában gyökerezett. Luther következetesen állította, hogy a hit Istentől kapott ajándék. Nélküle legjobb szándéka ellenére sem lenne képes az ember a jó cselekvésére. Róma katekizmusával szemben határozottan tagadta, hogy a jó cselekedetek önmagukban véve – hit nélkül – érdemszerzők lennének az ember számára Isten előtt. Luther ezzel nem a jó cselekedetek fontossága ellen érvelt (mint a későbbi vádaskodások állították), sőt hangsúlyozta azok vitathatatlan szerepét. Csak a sorrendiséget cserélte fel, a Biblia tanításával összhangban. Luther jól tudta: egy hívő sem képes folt nélküli tettekre, s az „igaz ember” csak azért igaz, mert Isten kegyelmes hozzá, jó cselekedetei pedig nem azért jók, mert magukban véve tökéletesek, hanem azért, mert hitből és hálaadásból fakadnak s Isten azokat Krisztusban elfogadja. Vagyis nem a jó cselekedet tesz kegyessé, hanem éppen fordítva, a kegyes ember bensőjéből fakadnak a jó cselekedetek. Ez Luther négy híres „solá”jából az első: sola fide (egyedül a hit).
A másik híres reformátori elv, a sola gratia (egyedül a kegyelem) szorosan összefügg ezzel. Az üdvösségben csak kegyelem által lehet részesülni, nekünk ehhez az isteni adományhoz nincs hozzájárulásunk. Továbbá a teológia középpontjában nem filozófiai spekuláció révén megszerezhető istenismeret áll, hanem Isten irántunk való szeretete Krisztusban, amelyet kizárólag a Bibliából, s nem a szent hagyományból ismerhetünk meg. Ez a sola Scriptura (egyedül a Szentírás) elv.
Mindez azonban lehetetlen volna Krisztus értünk hozott áldozata nélkül: solus Christus (egyedül Krisztus).
Ez a négy „sola” képezi Luther biblikus gondolatmenetének a velejét, amely már önmagában véve is „nyílt hadüzenetet” jelentett a katolikus dogmatikával szemben, de Luther még számos olyan gyakorlati, egyházszervezeti kérdéssel is foglalkozott, melyek kifejtése akaratán kívül, törvényszerűen vezetett el a Rómával való szakításhoz.
LUTHER ÉS AZ EGYHÁZ
Luther szerint, ami az egyházat illeti, nem a látható intézmény és a hierarchia a döntő. Az igazi egyházat, Krisztus testét, a hívők közössége alkotja. Ezzel a reformáció fogalomtárába került a „láthatatlan egyház” fogalma az addigi egyedül ismert „látható egyház” fogalma mellett. Luther kifejtette, hogy senkit nem tesz kereszténnyé pusztán az, ha a római egyházban él, és fordítva: a római egyházon kívül is lehet bárki jó keresztény. Az egyház nem tévedhetetlen, hiszen tévedhetetlen igazság csak Istenben van. Az egyház attól szent, hogy Krisztus lakozik benne a Szentlélek által. Nem a külső dolgok biztosítják azt. Az egyház katolikus (egyetemes), de nem római katolikus – mondta Luther. (A. E. McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába, Osiris, Bp., 1995, 338.)
Az igaz egyház az evangélium tiszta hirdetéséről és a szentségek helyes kiszolgálásáról ismerhető fel. Az utóbbiakból Luther szerint csak kettő fogadható el biblikusnak: a keresztség és az úrvacsora. Luther vallotta az egyházfegyelem szükségességét, de elítélte, hogy a római egyházból pontosan azokat zárják ki, akik a tiszta evangéliumot hirdetik.
A wittenbergi professzor nagy hangsúlyt fektetett az egyetemes papság elvének bizonyítására, és az Újszövetség alapján határozottan elutasította a római különbségtételt a „felszentelt papok” és a laikus gyülekezeti tagok között. Ez volt talán a legkeményebb kritika, ami annak idején a reformáció keretében megfogalmazást nyerhetett. A keresztség által minden hívő pappá szenteltetett, joga van hirdetni az Igét és nyilvánosan imádkoznia mindenkiért. Elfogadta viszont, hogy tisztségviselőkre szükség van a jó rend megtartásáért.
Fontos hangsúlyoznunk, hogy a reformátor nem akart új egyházat létrehozni. Gyakran hivatkozott arra, hogy tanításai a Biblia gondolatmenetét tükrözik és egybehangzanak az első négy egyetemes zsinat határozataival. A római egyház nevezhető új egyháznak, hiszen csak a negyedik századtól fogva tudja igazolni fennállását, ekkor tért el az apostoli kor bibliai alapú tanításától.
