Károlyi Gáspár, az „istenes vén ember” (2/4)
A Huszita Biblia a legrégebbi ismert magyar nyelvű Szentírás-fordítás. Az Ószövetség tizennyolc könyve és a négy evangélium maradt fenn belőle. Pécsi Tamás kamonci oltáros pap és Újlaki Bálint belcsényi plébános, a fordítás készítői a prágai egyetemen tanultak 1399–1411 között. Ott ismerték meg Husz János tanításait. Marchiai Jakab ferences inkvizítor elől Moldvába menekültek, itt készítették el Bibliafordításukat 1436–1439 között. A huszitizmus korabeli befolyását jól tükrözi az Aeneas Silvius Piccolomini kardinálisnak (a későbbi II. Pius pápa) tulajdonított megjegyzés, mely szerint „bármely huszita nő jobban olvas, mint egy olasz pap”.
Először Komjáti Benedek adta ki Pál apostol leveleit magyar nyelven 1533-ban, majd három esztendővel később Pesti Gábor jelentette meg a négy evangéliumot.
„Hová megyek te szelletedtől és hová fussak te orcádtól? Ha veendem én tollaimat, villámodat és lakandom tengernek végeiben: és most oda te kezeid visznek engemet. Én tökéletlenségemet látták te szemeid, és te könyvedbe irattatnak mendenek.” (139. zsoltár, huszita fordítás)
Az első magyar Újszövetség-fordítás 1541-ben látott napvilágot Sylvester János állhatatos munkája révén, majd ezt követte 1548-ban Bencédi Székely István zsoltárfordítása. Heltai Gáspár az 1550-es évek közepére elkészült egy teljesnek szánt kiadvánnyal, de ebből hiányzott néhány ószövetségi könyv. A nagy reformátor püspök, Méliusz Juhász Péter szintén csupán az Újszövetséget jelentette meg 1567-ben, egyetlen ószövetségi irattal, Ésaiás könyvével kiegészítve. Végül Félegyházy Tamás 1586-ban adta ki az Újtestamentumot, amikor már Károlyiék is teljes intenzitással dolgoztak a fordításukon.
Ne felejtsük el azonban, hogy egy ilyen hatalmas munkához a békés körülmények mellett szinte emberfeletti kitartásra, jelentős mértékű szaktudásra és nem utolsósorban anyagi támogatásra is szükség volt. E tekintetben komoly segítséget jelentett, hogy Felső-Magyarország nagyurai, Mágocsy Gáspár és András az 1570-es évek folyamán a reformáció ügye mellé álltak, és minden segítséget megadtak a magyar nyelvű Szentírás megjelentetéséhez.
1586–1587-ben bekövetkezett haláluk után Rákóczi Zsigmond vette át a nagylelkű mecénás szerepét. Károlyi elsősorban az ilyen támogatások hiányában látta az okát annak, hogy nem sikerült már évtizedekkel korábban megjelentetni magyar nyelven a teljes Szentírást. Noha a prédikátorok felelősségét is hangsúlyozta, elsősorban mégis a nagyurak nemtörődömségével és gondatlanságával magyarázta a súlyos hiányállapotot:
„Nem tudom, ha a prédikátorokat vádoljam, vagy a fejedelmeket, kik nemhogy a Bibliának magyar nyelvre való fordítására gondot viseltek volna, de csak arra sem viseltek ezideig gondot, hogy az magyar nemzetségnek sok szép és nagy dolgainak vagy cselekedeteinek históriáját megíratták volna. Holott nincsen e világon oly nemzetség, mely arra gondot ne viselne.”
A kutatások szerint Károlyi Gáspár minden bizonnyal az 1580-as évek elején kezdte el a fordítás fáradságos, ám áldásokban gazdag, örömteli munkáját. A fordítás „Elöljáró Beszéd”-ében említett három év valószínűleg csak a befejező munkálatokra vonatkozott:
„Meggondolván. az anyaszentegyháznak a mi nemzetségünk között e dologban való fogyatkozását és jövendő épülését, másfelől a mi tisztünket. meg nem szűntem addig, mígnem véghöz vittem a Bibliának egészlen való megfordítását. Melyben munkálkodtam közel három esztendeig, nagy fáradsággal, testi töredelemmel, de oly buzgóságos szeretettel, hogy én egy szempillantásig e nagy munkát el nem untam.”
A hosszú ideig tartó lelkiismeretes munkában segítői is voltak, közéjük sorolhatjuk például Thúri Mátyást, Paksi Cormaeus Mihályt, és közvetett módon azokat is, akik korábban kéziratos vagy nyomtatott fordításokat készítettek:
„Istennek nevét segítségül híván, minek utána hozzá kezdettem volna egynéhány jámbor tudós atyafiakkal [a fordításnak]. Követtük e fordításban sok jámbor, tudós embereket, kik. fordították a Bibliát. Akik azelőtt valami részt fordítottak, azokat is nem utáltuk meg, hanem megtekintettük.”
